Orbán interjút adott a Fox News-nak, a műsorvezető szerint az ország sokat köszönhet neki
A magyar miniszterelnök és Tucker Carlson beszélgetése magyar idő szerint csütörtök hajnalban kerül adásba.
A magyar miniszterelnök és Tucker Carlson beszélgetése magyar idő szerint csütörtök hajnalban kerül adásba.
Bödőcs Tibor és Fábry Sándor is jól keresett tavaly, a Dumaszínháznak vagy Nacsa Olivérnek azonban már nem volt olyan jó éve.
Nem merítette ki a kormányközeli nagyvállalkozó pénztárcáját a jachtvásárlás.
A Politico a lengyel és a magyar kormány visszatáncolásától egészen a populisták megerősödéséig végigvette a lehetséges végkifejletet. Az is lehet, marad minden a régiben.
A miniszterelnök után a kormányszóvivő is a nemzeti konzultációt promózta a Facebookon.
A miniszterelnök is megválaszolta a legújabb nemzeti konzultáció kérdéseit, és másokat is erre kért.
Hisztériakeltésnek tartja a hvg360.hu által megkérdezett szakértő, ha azt mondják, az ellenzéknek kormányra kerülve nem lenne mozgástere a jelenlegi alkotmányos rendszerben, illetve a sarkalatos törvények tömkelege között. Az tény, ez a mozgástér kisebb, mint ami szokásos és ideális, de apró lépésekkel így is el lehet érni változást. Nézzük a kulcsszereplőket és a lehetséges forgatókönyveket.
Orbánnak nem a gyerekek a fontosak, rajtuk keresztül csak politikai aprópénzt igyekszik begyűjteni - írta a "kérdésekkel provokáló" Franziska Tschinderle a Profil kommentárjában.
Biró Marcellt, a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkárát szombati hatállyal mentette fel a köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára.
A főpolgármester kérdéseiről lehet, hogy csak szeptember közepén fognak dönteni.
Ugyanazt a kultúrharcot folytatja a kormány a melegek ellen, mint a menekültekkel szemben, de ez veszélyesebb játék. Az ellenzék népszavazási kezdeményezését viszont jogi eszközökkel hatástalaníthatja.
Mondhat bármit a magyar kormány, az LMBTQ-törvénynek és a meghirdetett referendumnak az égvilágon semmi köze sincs a gyerekek jogaihoz. Így foglal állást Maria Sjödin, az OutRight Action International, tehát az egyik olyan nemzetközi civil szervezet igazgatóhelyettese, amely több évtizede foglalkozik a nemi kisebbségek érdekvédelmével.
Orbán Viktortól kezdve országgyűlési képviselőkig többen is megszólaltak, és támogatásukat fejezték ki a Tokióban a vártnál rosszabbul szereplő magyar olimpikon felé. Spoiler: nem marad el a kommunistázás sem!
Megalapította első itteni cégét a hazájában korrupciós bűncselekményért elítélt, Magyarországra szökött és itt menekültstátust nyert Nikola Gruevszki. Elsősorban üzletviteli tanácsadással foglalkozó vállalkozásának székhelye Pécelen van, abban a házban, ahol például egy macis bögréket árusító kft. működik.
A kormányfő inkognitóban érkezett, a feleségével. A titkos látogatásról a helyiek beszámolójából tudni.
A matematikus-pszichológus szerint attól hiteles egy politikus, hogy megpróbálja beváltani azt, amit ígér.
A légi irányítók kedden tartottak volna munkabeszüntetést.
A magyar miniszterelnök szokásához híven egyből reagált a közösségi oldalán.